Ha egy lapon említjük a Magyar embert és a labdarúgást, akkor rögtön megtaláljuk a közös nevezőt. Ez pedig a számolgatás. A válogatottnál nagy hagyománya alakult ki a selejtezők során történő mateknak, hogy hogyan is érhető el még valamilyen jobb helyezés. Most kerüljön hát sorra a mi kis csapatunk a Diósgyőr! Milyen kilátásaink vannak egyáltalán, hogy meghosszabbítsuk az NB1-es tagságunkat? Ehhez...
Olvass továbbKategória: Statisztikák
Amikor a matektanár jobb, mint egy profi focista
Hogy van ez? Miskolcon a futball fővárosában jobban szeretnek az emberek egy nyíregyházi matektanárt, mint egy volt Real Madrid játékost? Ez egy párhuzamos univerzum? Nem! Feczkó Tamás bizony egy fél szezon alatt megcsinálta azt, amit Fernando több, mint egy szezon alatt nem tudott. CSAPATOT épített, csupa nagy betűvel. Az okokat sokáig lehetne fejtegetni, valószínűleg sok tényezőt figyelembe vehetnénk, de ez...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében: Ráadás
Az utolsó utáni rész következik, egy kis extra. Eddig az egyéni teljesítményekről esett szó az összes részben. Most a fordulóról-fordulóra elérhető statisztikából azt szeretnénk leszűrni, hogy hol is áll a Diósgyőr ebben a bajnokságban, mint CSAPAT. Az együttes össz mutatóinak felületes, de azért valamennyire átfogó elemzése lesz olvasható a következő sorokban, néhány kis információval megspékelve, hogy másokhoz képest mit alkottak...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében VII. rész
Elérkeztünk a cikksorozat végére. Az előző 6 rész során fény derült arra, hogy kik miben voltak a toplista élén, még ha az nem is volt 100%-ban pozitív kicsengésű. A végére maradt az a mutató, ami kevésbé mondható kategóriának, mégis talán biztonsággal lehet azt állítani, hogy 1-1- játékos teljesítményét ez az érték jellemzi a legjobban. Lássuk hát, hogy az ősz folyamán...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében VI. rész
Idáig a pozitív dolgokról esett szó, arról szólt mind az 5 cikk, hogy ki miben volt a legjobb. Most ezt a trendet megtöröm kicsit. Annak jártam utána, hogy kiknek a nevéhez fűződik a legtöbb szabálytalan belépő, vagyis ki volt képtelen megengedett eszközökkel megállítani az ellenfél támadóit. A kérdés csupán annyi, hogy a taktikai szabálysértéseket elkövetők, vagy inkább a másikat feltartóztatni...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében V. rész
A passzok és cselek után ideje újra egy másik témakört elővenni. Szabálytalanságok. Jó kiindulópont, hogy melyek azok a játékosok, akikben akkora lendület van 1-1 meccsen, hogy szabályos módszerekkel megállíthatatlanok, vagy csak nagyon nehezen tartóztathatóak fel. A következő összeállításban a számunkra “pozitív” szempont következik, a diósgyőri játékosok ellen elkövezett szabálytalanságokról essék hát szó. Íme a legharcosabbak: Elszenvedett szabálytalanságok: Korábban megfigyelhető volt,...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében IV. rész
Az előző 3 részben elég alaposan kiveséztem a passzokat és a hozzájuk tartozó adatokat. Ideje kicsit másabb vizekre evezni, következzenek hát az egyéni képességek. Az első ilyen szempont ma a cselezés lesz. A következő összeállításból kiderül, hogy kik azok, akik a legtöbb alkalommal próbáltak önállóan boldogulni. Ha tippelni kellene, fogadok, hogy a legtöbben Ugrai Rolandot tennék ennek a rangsornak az...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében III. rész
Az előző két cikkben a passzok kerültek terítékre. Most sem lesz másképp, de ígérem, hogy ez az utolsó, nem untatom tovább a szurkolókat azzal, ki miként és mennyit passzol. De még egyszer, utoljára górcső alá kell venni, hogy kik voltak a legjobbak. Talán ez a mutató lesz a legtöbbet mondó az eddigiek közül, most ugyanis a kulcspasszok kerülnek előtérbe, itt...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében II. rész
Az előző cikkben az összes passzról ejtettünk szót, melyben a védő és a középpályás sor volt a porondon. A meccseken viszont fontosabb szerepet töltenek be azok a passzok, amik az előrejátékot segítik. Az Instat mutatók pedig nem hazudnak. Így már egy kicsit másabb kép mutatkozik, a hátul passzolgató védők kiesnek a sorból, helyüket pedig átveszik a támadó szellemű labdarúgók. Vagy...
Olvass továbbInstat – A számok bűvöletében I.rész
A most következő “cikksorozatban” a labdarúgók teljesítményeiről lesz szó, az MLSZ oldalán elérhető információk alapján, egy a száraz tényekre alapozó rangsort állítunk itt most fel, az adott értékelési szempontok szerinti top 5 került megemlítésre minden meccsen, ebből a minket érintő részeket szemezgettük ki nektek. Egy kicsit feldobandó a nehezen átlátható statisztikákat, megemlítésre kerülnek azok a labdarúgók is, akik 1-1 fordulóban...
Olvass tovább